Videón, ahogy egy ápoló durván bántalmaz egy értelmileg sérült nőt – az ápolót csak egy évvel később rúgták ki
Az otthon lakója védekezni sem tudott, az esetet ketten is végignézték.
Az otthon lakója védekezni sem tudott, az esetet ketten is végignézték.
Az ítélet szerint az állam nem védte meg a lakók élethez való jogát, halálukat pedig nem vizsgálta megfelelően.
Nincsenek könnyű helyzetben a fogyatékossággal élő emberek, ha a nyílt munkaerőpiacon szeretnének elhelyezkedni Magyarországon, pedig a cégeknek megérné alkalmazni őket, és nyitottak is lennének rá. A Skilly nemcsak összekötni segít a megváltozott munkaképességű munkavállalókat a potenciális munkáltatókkal, hanem készségeik fejlesztésében is támogatja.
Milyen lehetőségei vannak egy izomsorvadással élő gyereknek a magyar iskolarendszerben, és miként lehetne segíteni a tartósan beteg vagy épp gyógyulóban lévő diákokat a visszailleszkedésben? Erről beszélgettünk a gimnazista Julkával és édesanyjával, valamint a KórházSuli alapítványt vezető Tóthné Almássy Monikával. A KórházSuli munkáját nemrég a közép- és kelet-európai régióban létező egyik legrangosabb társadalmi innovációs elismeréssel, a SozialMarie-díjjal jutalmazták.
Több állami szerv is hibás volt abban, hogy a fogyatékkal élők számára fenntartott intézményben súlyosan sérültek az ott élők emberi jogai. Bár a bíróság ítélete fontos lépés az ügyben jogvédők szerint, nem elszigetelt esetről van szó, a rendszerszintű problémák megoldása felé pedig egyelőre nem láttak megnyugtató lépéseket.
A Fidesz is támogatta azt a javaslatot, amely a fogyatékkal élők EU-n belüli szabad mozgását könnyíti meg.
Az LG az augusztus végén induló berlini IFA szakkiállításon mutatja be új termékkiegészítő-készletét, a Universal UP Kitet. A szett kiegészítői megkönnyítik a testi fogyatékkal élő felhasználók számára a háztartási gépek használatát. A vállalat szerint a felhasználók könnyen felszerelhetik a készletben található kiegészítőket a meglévő készülékeikre, így anélkül válik kényelmesebbé a használatuk, hogy egy újabb modellre kellene lecserélniük azokat.
Fogyatékkal élők érdekeit képviselő aktivisták és vezető politikusok felháborodtak az AfD vezetőjének javaslatán.
Kiszereltették kerekesszékéből az akkumulátort, azt elkobozták, erről jegyzőkönyvet nem készítettek a milánói repülőtéren. A magyar utasnak, az anyagi kár mellett, súlyosan sérült az emberi méltósághoz és a szabad közlekedéshez való joga a légitársaság képviselőjének intézkedése miatt.
Az Apple mindig is szívügyének tekintette a fogyatékkal élők támogatását, ezért is integrál az operációs rendszereibe számos kisegítő lehetőséget (amelyeknek esetenként az egészségesek is jó hasznát veszik). A napokban újabb ilyen eszközöket jelentett be.
Egy olyan hatékony eszközkészletet kapnak hamarosan a Microsoft 365 csomag használói, amely segít az alkotóknak könnyebben hozzáférhető, áttekinthetőbb tartalmakat készíteni, s mindezt kevesebb erőfeszítéssel, mint eddig.
A világ legnagyobb sporteseményének rendezése előtt áll Franciaország, ám aggodalomra ad okot, hogy Párizs egyelőre alkalmatlannak tűnik több százezer fogyatékkal élő szurkoló fogadására – figyelmeztet egy jelentős érdekvédelmi szervezet vezetője.
Az Ukrajnában zajló háború emberek millióit hozta drámai és sok esetben kilátástalan helyzetbe. Különösen igaz ez a fogyatékkal élőkre, hiszen az ilyen családok szállást, ellátást is sokkal nehezebben kapnak. A Szabadszállás mellett működő Strázsa Tanya hosszú évek óta segíti a fogyatékos, értelmi sérült embereket, és – a United Way Magyarország, valamint az SOS Gyermekfalvak Magyarországi Alapítványa támogatásával – ugyanerre vállalkozik az ukrajnai menekültek esetében is. Videónkban ezt a rendkívüli kezdeményezést mutatjuk be közelebbről, és a szociális szövetkezet igazgatónőjével, illetve az ott lakókkal beszélgetünk a tanya mindennapjairól.
Válaszra sem méltatják a hétszeresére nőtt rezsiterhek miatt kétségbeesett szervezetet, akik több forrást maguktól aligha tudnak szerezni.
A mozgáskorlátozottak egyesülete aláírásgyűjtést is indított.
Kijevből menekültek el, ahol már az intézményük mellett szálltak el a rakéták.
Több szervezet is tiltakozott Márki-Zay Péter vasárnapi kijelentése miatt.
Nyert az állam ellen az otthongondozó anyák és gyerekeik perében a Társaság a Szabadságjogokért. Az érintetteknek kártérítést ítélt meg a Fővárosi Törvényszék.
A speciális feltételek és elbánás körébe tartozhat az ingyenes belépés; a kedvezményes díjak, útdíjak vagy használati költségek; az elsőbbségi belépés; a személyi segítségnyújtás; a támogatás (például Braille-írásos anyagok és audioguide elérhetővé tétele útján); valamint a mozgást segítő eszközök biztosítása – írja vendégcikkében az Európai Bizottság egyenlőségért felelős tagja, Helena Dalli.
Huszonnyolc millió forint hiányzik egy sérült gyerekek fejlesztését biztosító iskola működtetéséhez. A tandíjat a szülők nem tudják, a Klebelsberg Központ pedig nem akarja kifizetni. A Központ elnöke szerint a gyerekek máshol ingyenesen megkapják a fejlesztéseket, a szülők szerint ez nem igaz.